-
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Az alkoholos italt naponta fogyasztó emberek, akiknek a családjában már előfordult vastagbélrákos eset, fokozottan ki vannak téve a betegség kialakulásának.
-
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Az Alzheimer kór az agysejtek kapcsolódási pontjain át úgy terjed egyik agyi zónáról a másikra, mint egy fertőzés - állapította meg egy egerekkel végzett amerikai tanulmány. Lehetséges, hogy a felfedezéssel már a kezdetén meg lehetne gátolni a betegség kiterjedését.
-
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Felütötte a fejét a légionárius betegség Spanyolországban. Eddig három idős brit turista halálát okozta a kór, s további 14 embert ápolnak kórházban a betegség miatt.
-
"A cukor mérgező, annyira, mint a cigi!"
A kevés cukor nem nagy probléma - de a nagy mennyiség lassan öl. Világviszonylatban 35 millió halálesetért felelős a kutatók szerint, akik azt tartanák a legjobbnak, ha a cigarettához hasonlóan leredukálnánk a cukor használatát!
-
Mellmegtartás: minden negyedik nőt újra műteni kell
Az emlőmegtartó, vagyis a kizárólag a daganatot és a környező egészséges szövet egy részét eltávolító műtéten átesett nők közül minden negyedik páciensen hajtanak végre újabb beavatkozást az orvosok - derült ki egy tanulmányból.
-
Egyedül vagyok, és ezt az ízületemnek köszönhetem!
A reumás ízületi gyulladástól szenvedők 70 százaléka nem jár társaságba fájdalmai miatt, kétharmada még a baráti vacsorameghívásokat is elhárítja - áll egy brit felmérés eredményösszegzésében.
-
5 dolog, amivel feleslegesen tesszük ki magunkat influenzának
Észre se vesszük, és egy sor rutinszerű napi cselekedettel könnyedén összeszedjük a betegséget. Lássuk, mit csinálhatunk rosszul.
-
Állati segítség a nőknek az AIDS-ben
Akinek van háziállata, az könnyebben küzd a súlyos betegségekkel - a HIV, az AIDS, de egyéb krónikus betegségekkel szemben is hatásosak a kedvencek - állítják kutatók.
-
Könnyen lecsap ránk a kór, ha rosszul alszunk!
Cukorbetegség és szívprobléma fokozott veszélyének vannak kitéve azok, akik éjszakánként sokat forgolódnak és rosszul alszanak - állapította meg egy tanulmány.
-
Alattomos bajt jelez, ha a két karban nem ugyanolyan!
Amennyiben a vérnyomás nem egyforma a jobb és a bal karon mérve, orvosok szerint magasabb az esélye a szívroham miatti elhalálozásnak.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:53 Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám
- 18:38 Irakba és Afganisztánba megy a CIA
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Adecco Kft.Raktárvezető
Trenkwalder Kft.Termelésvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48









